Foiling Balaton – vasárnap 2019.10.06

  • 2019.10.06.
1024 659 Foiling Balaton

Nehezen tudtuk elképzelni, hogy izgalmasabb kalandok várhatnak ránk a szombatiaknál. Ám a reggeli friss szél, a szikrázó napsütés és az újonnan csatlakozott szárnyaló pajtások felejthetetlenné tették a vasárnapot.

Az időjósok előtt le a kalappal, mindenben igazuk lett. Reggel még komoly északi szél fogadott minket, ami parti halasztást eredményezett. Míg az óvatos duhajok a parton kakaóztak, addig a verseny rendezői a Foiling Balaton rendezvényhez méltó módon, csúsztak párat. Olcsi és Áron fittyet hányva az akkor még több mint húsz csomós befújásokra, lelkesen szelték a hullámokat.

Mire mindent forró italt megittunk a szél is csillapodott, így szépen sorban felszereltünk. Majd rövid kormányos értekezlet keretében megbeszéltük, a speed verseny részleteit. Ez az előnye, ha az ember magának szervez versenyt…

Azt csináljuk, amit szeretnénk és mivel ez a terep mindenkinek új volt, így szerettük volna ezt is kipróbálni. A megbeszélés szerint a gyors etapokat már három “osztályba” sorolva futottuk: kiteok, egytestűek és katamaránok. Sajnos szörfösök ma nem voltak jelen egyéb elfoglaltság miatt, a nagy katamaránok pedig távol maradtak a megmérettetéstől. Cserébe ma a partról egész komoly tömeg figyelte a repcsis csapatot, mind a Spariból mind pedig a móló szárról. Látványos volt, az biztos.

A szél pont annyit csillapodott, hogy kontrollálhatóan repesztettünk a közel 500 méteres pályán. Először csak egy etapot, majd mindenki mehetett egy oda-vissza kört is, ami természetesen időre ment. Miután túléltük a sebességi kihívásokat, következhettek a vasárnapi pálya futamok. Kissé lyukas szélben futott le mind a két futam, minek végén Olcsiék a befejezés mellett döntöttek, tekintve hogy tényleg egyre rizikósabb lett a szárnyalás. Persze a rendezők szokásos pechje bejött, amint a part felé vettük az irányt máris visszafrissült szél. Ezt kihasználva többen maradtak még pár körre a vízen, kiélvezve a gyönyörű októberi időjárást, amire egész hétvégén egy szavunk sem lehetett.

Partra érkezést követően falatoztunk egy jót a büfében, ami nagyon jól esett a megfáradt testeknek. Hiába no, ilyenkor azért már a hűs idő nyomot hagy az emberben. Gyors eredmény számolás és hajó szétszerelés után megtartottuk a díjkiosztónkat. Különdíjat kaptak a legfiatalabbak, reméljük, hogy legközelebb még többen lesznek. Természetesen külön díjaztuk a sebességi versenyt, a pálya futamokat és az osztályok helyezettjeit is.

A Foiling  Balaton vándordíját idén a legeredményesebb árbocos egység kapta, a Virág Flóra – Molnár Dávid egység Nacra 17-essel.

Zárszó helyett pár személyes gondolat.

Épp egy évvel ezelőtt, mikor a rendezvény ötlete megfogant bennük, úgy gondoltuk, hogy ha 5-6-an összejövünk, vitorlázunk egy jót, este iszunk egy pohár bort egy bogrács mellett, akkor már elégedettek leszünk. Nos, az első Foiling Balaton találkozó minden képzeletünket felül múlta. Az első visszajelzések alapján a szárnyaló pajtások nagyon jól érezték magukat, így a folytatás biztosnak tűnik. A „mikor” és a „hol” még tervezés alatt, az is lehet, hogy egy évben kétszer is megpróbáljuk összerántani a csapatot.

A Foilling Balaton teljesen önfenntartó projekt, külön köszönet jár mindenkinek, aki bármiféle támogatást nyújtott hozzá

  • Spartacus Vitorlás Egyletnek a helyszínért
  • Olcsinak, Bécinek Áronnak a remek vízi rendezésért
  • Nacra Magyarországnak, Kengurunak a szombat délutáni finomságokért
  • Waszp Hungarynak, Totónak a babgulyásért és a palacsintáért
  • Zhik Hungarynak, Lovinak a bow matricákért és a vándordíjért
  • Kwindoo-nak a trackingelésért
  • Horinak a képi támogatásért
  • A Katamarán Sulinak és Rozsdának, az ötletgazdának, a koordináció, a média és a hangulat terén kifejtett aktivitásáért

Eredmények a hivatalos Foiling Balaton oldalon.

Köszönjük a részvételt mindenkinek, legyen vitorlázó, média szakember, segítő, vagy csak érdeklődő.
Jövő veletek újra Foiling Balaton!

Szöveg: Lovi és Rozsda

Fotó: Rozsda